Zentai Anna írta a napokban „Akkor kérünk külső iránymutatást, amikor a belsőt nem halljuk, vagy nem bízunk benne. Pedig a belső vezettetés mindig jelen van és igazat szól. Csak a szívedben bízz! Valószínűleg ő lesz a leghalkabb, de ő az, aki igazat súg.” (Zentai Anna) Néha szívünk hangját nem halljuk meg a zajban. Nemcsak a zajra gondolok, ami körül vesz – TV, rádió, szomszéd, tanárok, főnök, szülők, barátok…- hanem a saját gondolataink zajában. Ilyenkor, ha sikerül leülnünk kizárnunk a külvilágot, a gondolatainkat meg hagyjuk szabadon áramlani, akkor újra hallhatjuk a hangot, és később már csak emlékeznünk kell rá mit beszéltünk meg vele. Mert a külvilág, vagy az ősrégi élményeinkből megmaradt emlékek majd megpróbál eltéríteni. Van egy másik dolog is ami benne van ebben a két mondatban, egy barátom fogalmazta meg valahogy úgy, hogy ne vegyél semmit készpénznek, ne higgy el senkinek, semmit. Mosd át magadon, nézd meg együtt rezeg e szíved szavával. Az Útkereső beszélgetés során elmeséled a jelenlegi helyzeted, amit most megélsz, az ezzel kapcsolatos gondolataidat, érzéseidet. És együtt kéz a kézben megkeressük az ösvényt, amin Te szeretnél tovább menni. Ha élhetek egy hasonlattal: tartom a lámpát, amíg te körbe nézel a sötétben és rátalálsz az ösvényre. Ha szeretnéd még útra valónak ajánlhatok néhány eszközt is. A beszélgetések online, kamerával történnek és 1 órás időtartamok általában. Az egyéni beszélgetéshez a hozzájárulás: 5.555,- Ft / GBP 13 (mivel tudom, hogy van, amikor a kicsi is nagynak számít alkalmanként lehetőség van ennél kevesebb hozzájárulás fizetésére) Csoportos beszélgetésekről mindig az események között olvashatsz.
Photo by Stanislav Kondratiev: https://www.pexels.com/photo/black-1-lens-camera-3014826/

Szeretettel várunk a TeRe-FeRe közösségben, aminek Facebook csoportját itt találod.
Hogy miben és főleg hogyan tudnék hozzájárulni a mindennapjaidhoz azt ebből az írásból is megtudhatod.
Találhatsz több posztot, mesét az oldalon itt.
Ha biztosra szeretnél menni, iratkozz fel erre az oldalon a hírlevélre ... a social media néha akadozik.
Készült egy kis mese könyv is Kalandok Fényországban címmel
Legyen Csodás napod, Szeretettel
Angelika