"Azért, mert én így szeretném.

Évekig tanultam és még most is tanulom kimondani ezt az egy, már-már nevetségesen egyszerű mondatod. Úgy kimondani, mint ahogy gyermek hagyja faképnél megunt játékát, mint ahogy vándor teszi egyik lábát a másik után a menetben, mint ahogy a füst felfelé száll. Természetesen, magától értetődően, törvényszerűen.

Vagyok, és létezésem feljogosít arra, hogy érzésem szerint éljek, ha azzal másban kárt nem teszek. Feljogosít kimondani tárgyilagosan: azért, mert én így szeretném. Anélkül, hogy folytatnám, anélkül, hogy magyarázatot keresnék magamnak, de legfőképpen másnak.

Mert amit szeretnék, és ami köré nem építek beláthatatlan, égig érő érvelésekből kőfalat, nem pakolom az ólomnehéz ürügyeket halomra, egyiket a másik után, az lélekből való, az hozzám tartozik. És ami a lélekből való, ami hozzám tartozik, arra elég csak ennyit mondanom: azért, mert én így szeretném. Ami lélekből való, az tiszta, azt nem szabad ragozni. Azt a fölösleges szavak csak homályossá teszik, eltorzítják, ......"

(Lőrinczi Emese)